A vendéglátóiparon belüli stresszről.
Anno, amikor 2018-ban, Anthony Bourdain elhagyta a földi létet, akkor írtam az alábbi sorokat…
Azóta is ezt érzem, nem lett nyugalmasabb a vendéglátásban dolgozók élete…
“Sajnálom.
Az elmúlt években egyre több “sajnálomot” kellett mondanom olyanokért, akik a hotelek, vagy éttermek világában dolgoztak, alkottak, de “elmentek”, többen bántóan fiatalon.
Volt olyan kollégánk, aki a munkanapján, a kezeink között költözött át a másvilágra. (Zsolt, mindig velünk leszel!)
Tudom milyen az, minden nap stresszben élni, hogy, hogyan értékelik a munkánkat, a “terméket”. Mindegy, hogy ki… Vendég, blogger, szakmai szervezetek, egyre megy…
Nincs megállás.
Minden nap be kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a legjobbak!
A monotonitástűrő-képességünknek az egekben kell lennie, ugyanakkor alkotnunk, szárnyalnunk kell, mert egy egyszerű rántott hús sem lehet egyszerű rántott hús…
Az utóbbi években legtöbbször a “Legnehezebb munkák” a “Legstresszesebb munkák” listák élére kerülünk.
Joggal.
Ismerősök (akik nem ebben a környezetben dolgoznak) sokszor csak legyintenek.
Ők most is csodálkozni fognak.
Mi nem.
Mi, akik ebben a környezetben, “másokért” élünk-halunk; nem.
Sajnálom.”